Get Adobe Flash player

Tisztelt gyöngyösfalui és lukácsházi lakosok !

2014. október 11-én, szombaton 9 órától 13 óráig a

Lukácsházi Gyöngyház Egységes Óvoda - Bölcsöde

nyílt napot tart, melynek keretében lehetőséget adunk

az intézmény megtekintésére.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk !

 

Az óvoda dolgozói

„ A jövő elkezdődött” Óvodaavatás Lukácsházán

2014. október 04.

Nagy nap volt az október 4-i Lukácsháza és Gyöngyösfalu életében, hiszen alig 6 hónappal az alapkőletétel után felavatták a korszerű, egységes óvodai-és bölcsődei intézményt.
A részben pályázati forrásból, részben a települések hozzájárulásából megújított létesítmény 4 csoportban várja a körjegyzőséghez tartozó települések kisgyermekeit.
A megnyitó ünnepség a Himnusz hangjai után Szafián Petra 5. osztályos tanuló versmondásával vette kezdetét, majd Máté Mihályné köszöntötte a vendégeket. Ezt az óvodások színpompás műsora követte.
Tar János és Virág János, a két település vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy nagyon sok ember összefogására és munkájára volt szükség, hogy ez az álom megvalósuljon.
Az iskola Pipitér csoportjának népdalcsokra után Ágh Péter országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd Kalincsák Balázs és Porpáczy József esperes áldotta meg az intézményt.
Máté Mihályné a kivitelező Szárnyas Kft vezetőjétől, Szárnyas Ferenctől vette át jelképesen az épület kulcsát, majd Kovács Ferenctől, a Vas Megyei Közgyűlés elnökétől az elismerő oklevelet az óvoda fennállásának 40. évfordulója alkalmából.
Az óvónők műsora után következett az ünnepélyes szalagátvágás, majd a népes közönség megtekinthette az óvoda helyiségeit.
A rendezvény fogadással zárult

2014. október 04.

 

Galériánkban még több képet tekinthetnek meg az avatásról !

 

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat „A” és „B” típusa

FELHÍVÁS!

Lukácsháza Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírja a 2015. évre szóló

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat „A” és „B” típusát

tanulmányokat folytató illetve kezdeni kívánó fiatalok számára.

A pályázatot az állandó lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat hivatalánál – Lukácsházi Közös Önkormányzati Hivatal - írásban,

pályázati űrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani a kötelező mellékletekkel együtt.

A pályázat beadásához pályázói regisztráció szükséges a https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

linken, ahol fel kell tölteni a személyes és pályázati adatokat, majd ki kell nyomtatni a pályázati űrlapot, s ezt kell aláírva benyújtani.

A pályázat benyújtási határideje: 2014. november 7.

A települési önkormányzat 2014. december 8-ig bírálja el a beérkezett pályázatokat.

A települési önkormányzat döntéséről, és annak indokáról 2014. december 19-ig írásban értesíti a pályázókat.

Részletes pályázati felhívás megtekinthető a Lukácsházi Közös Önkormányzati Hivatalban!

Lukácsháza, 2014. október 3.

                                      Virág János s.k.

                                     polgármester

Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Keresés

Bejelentkezés

Oldalainkat 22 vendég és 0 tag böngészi